Hírek és események

17 jan
2011

Félárú napok

Félárú napok a bajai jégpályán! Januárban minden hétfőn a párban érkezők közül az egyik féláron korizhat, kedden minden csúszkálni vágyó féláron bérelhet korcsolyát, szerdán pedig minden belépőt váltó vendégünknek féláron élezzük meg a koriját. A kedvezmények igénybevételéhez nem kell mást tenned, mint érkezéskor bemondani a Bajajég jelszót.
31 dec
2010

B.U.É.K.

Minden kedves vendégünknek boldog új évet kíván a Bajajég! Várunk januárban is a pályán! Szilveszter napján 18-ig nyitva tartunk, újév napján pedig 14 órától már ismét korizhatsz!
30 dec
2010

A pálya ördöge

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel december 30-án (csütörtök) 11.00 órától újra megrendezzük a „Pálya ördöge” elnevezésű ügyességi vetélkedőt, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A verseny győztesei ajándékkal térhetnek haza! Gyere és mutasd meg, hogy te vagy-e a pálya ördöge!
27 dec
2010

Intenzív kori oktatás a szünetben

Gondoltunk azokra is, akik oktató segítségével szeretnék megtenni az első lépéseket a jégen, vagy játékosan csiszolni szeretnék koritudásukat. Remek alkalom erre a téli szünet, hiszen december 27-31-ig minden délelőtt 10.00-11.00 óráig intenzív, csoportos korcsolyaoktatást tartunk kezdőknek és haladóknak. Az oktatás díja 850,- Ft/alkalom, mely tartalmazza a belépőjegyet és az oktatás díját is. A résztvevőknek az esetleges korikölcsönzés díjából 50% kedvezményt biztosítunk. Várjuk az előzetes jelentkezéseket az elérhetőségeinken vagy a pályán!
25 dec
2010

Karácsonykor is vár a jég

Már karácsony napján délután 2 órától várunk minden korizni vágyót. Nem sokat kell várnotok arra, hogy a fa alatt talált korit kipróbálhassátok! 26-tól pedig már egész nap várunk Benneteket! Az ünnepi nyitva tartást keressétek a Nyitva tartás menüpontban!
18 dec
2010

Intenzív korcsolya oktatás a téli szünetben

Elindult az óvodai, iskolai korcsolya oktatás! Aki eddig még nem csatlakozott, az se bánkódjon, még megteheti! [br]Várjuk olyan kisiskolások, óvodások jelentkezését (korhatár 10 év), akik a téli szünet ideje alatt, akár minden nap, szeretnének csoportos vagy egyéni korcsolyaoktatáson részt venni![br]Előzetes jelentkezés a 06 30/610-2307 telefonszámon.

Az oldal bejegyzéseiben szereplő szövegek, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül, a forrás megjelölésével szabadon terjeszthetőek, bármiféle módosításukhoz a Balu-T SE írásos beleegyezése szükséges. Az olvasói hozzászólások nem feltétlenül tükrözik cégünk véleményét, azokért semmiféle felelősséget nem vállalunk!

©2018 Balu-T SE | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | 6500 Baja, Szentháromság tér 6.